Szabó Sándor                                      


             magánnyomozó - rendőrségi szakértő                                                            

 

Amiben nem tudok segíteni

 

Kérem, az alábbi ügyekben ne keressenek!

 

Az alábbiakban kifejtem, mire miért nincsen lehetőség, hiszen ezen igények nagy része törvénytelen vagy technikailag abszolút kivitelezhetetlen!

Az itt felsorolt igények az évek alatt merültek fel. Célszerű előzetesen átolvasni ezeket, így elkerülhetők a félreértések, valamint nem éri csalódás, amennyiben nem vállalom az ügyet.  

Joggal merülhet fel a kérdés, ha ennyi mindent nem vállalok, melyek akkor egyáltalán azok az ügyek, melyekkel foglalkozom. 


Számtalan ilyen van, ezeket 100%-os eredményességgel vállalom, de az itt felsoroltakat vagy nem tudom megoldani, vagy törvénybe ütközik. Természetesen olyan ügyet nem vállalhatok el, mely a megbízóim számára és számomra is büntetőjogi következményekkel járna.
 
Tehát, amivel kérem, ne…

 

Lássuk először azokat a nem törvénytelen dolgokat, amelyek egyszerűen csak nem illenek a profilomba:

 

Behajtós ügyek A-Z-ig:

 

  • pénzbehajtás
  • visszaszármaztatás
  • gyermektartásdíj behajtása
  • gyermektartásdíj ügyében szülő megtalálása az EU területéről, vagy több ezer kilométer távolságból
  • „elvitte, kölcsönkérte, ellopta, elsikkasztotta és vissza kellene hozni”-ügyek.

 

Eltűnt személyek felkutatása, amennyiben a feladat: 

 

  • név és cím alapján személyek előkerítése nyilvántartásból,
  • járművek tulajdonosainak megállapítása,
  • 10 napnál régebben eltűnt (vagyis nem ment haza) személyek (kivéve gyermekek) felkutatása.

Eltűnt személyt csak úgy keresek, ha vannak nyomok, amelyeken el lehet indulni!

 

A törvénytelen és/vagy technikailag kivitelezhetetlen kategóriák áttekintése:

 

Adatgyűjtéssel/nyomozással járó ügyek közül:

 

  • meghatározott személy betegségére, kórházi kezeléseire vonatkozó adatok,
  • politikusokra vonatkozóan mindenféle adatgyűjtés és nyomozás,
  • TB- és/vagy adószám alapján személyek beazonosítása,
  • adóbevallások beszerzése,
  • ingatlanok felkutatása nyilvántartásból,
  • járművek nyilvántartásból való beazonosítása,
  • járműtulajdonos személyazonosságának megállapítása nyilvántartásból


 

Telefonnal kapcsolatos ügyek:

 

  • ​telefon lehallgatás, 
  • telefonhasználó kilétének megállapítása,
  • SMS visszaolvasás, 
  • telefonos híváslista megszerzése,
  • telefon bemérés.

 

Facebook, és e-mailes ügyek:

 

  • Facebook jelszavak kiderítése,
  • e-mail jelszavak kiderítése, 
  • Facebookos zaklatók beazonosítása (kivéve gyermekek esetében)
  • hamis (kamu) Facebook profilok készítői kilétének megállapítása, 
  • Facebook felhasználó tartózkodási helyének a bemérése
  • Facebook beszélgetések visszaolvasása,
  • Facebook Messenger beszélgetések visszaolvasása.

 

Chat-, levelező- valamint beszélgető programos ügyek:

 

  • ​Microsoft Messenger visszaolvasása,
  • WhatsApp beszélgetések visszaolvasása,
  • Skype beszélgetések visszaolvasása,
  • Viber beszélgetések visszaolvasása,
  • Skype, Viber, WhatsApp, Messenger felhasználók helyzetének a bemérése
  • Viber és WhatsApp, Skype, Messenger felhasználók beazonosítása,
  • Viber, Skype, WhatsApp, Messenger mobiltelefonos felhasználóiról sem tudom azt megállapítani, kihez tartozik az adott szám, milyen mobileszközről és honnan használják!

 

Az ügyfelek sokszor tévesen ítélik meg helyzetüket, és ragaszkodnak a fenti módszerekhez. Azonban más eszközökkel is meg lehet oldani, vagy ki lehet váltani ezeket a nagy részben nem létező szolgáltatásokat!

 

Telefonlehallgatás, SMS visszaolvasás, -bemérés ... A VALÓSÁGBAN:

Gyakran fordulnak hozzám az alábbi kérdésekkel, kérésekkel:
"Telefont tudnak lehallgatni?"; "Szeretnék beméretni egy telefont"; "A férjem 2012. évi márciusi SMS-eit szeretném visszaolvasni"...

 

Válaszom a fenti esetekben: Nem. Majd magyarázom hosszasan az érdeklődőnek, miért lehetetlen az általa kézenfekvőnek tűnő igényének teljesítése, majd utána ismertetem, hogy egy ilyen szolgáltatás töredékéért sokkal hatékonyabb és valósabb képet adó megoldási lehetőségek is léteznek.

 

Igyekszem több oldalról az átlagember számára is érthető módon, célratörően bemutatni azt, miért nem lehetséges mindez, és kik azok, akik ezeket a módszereket használhatják. 

 

Miért nem szabad és miért nem lehet?

 

Mert ezek törvénytelenek, hiszen bírói és ügyészi engedélyhez kötöttek, tekintettel arra, hogy titkosszolgálati módszerekről van szó.
Telefontársaságok munkatársai sem a két szép szememért, sem pedig ellenszolgáltatásért nem fognak kiadni sem híváslistát, sem egyéb adatot azért, amiért én sem keresek meg senkit ilyen kéréssel: hogy megtarthassák a munkahelyüket, és elkerüljék a börtönbüntetést.

„De a filmekben is látni, és a tv-ben is!”
Valóban, azonban ennek a valóságtartalma igencsak megkérdőjelezhető. 


Az USA-ban valóban vannak a telefontársaságok által kihelyezett szakemberek a rendőrkapitányságokon, akik szolgáltatóként kiadnak adatokat a rendőrségnek gyorsított eljárásban (pl. cellainformációt, híváslistát, SMS tartalmakat). De NEM Magyarországon! 

 

„De akkor mégis a Rendőrség, hogyan jut hozzá?”


A Rendőrség kérelmezi azt az ügyben illetékes ügyésztől vagy bírótól, aki engedélyezi e módszerek alkalmazását. Az engedélyezés 8 - 30 napon belül történik meg, azután a rendőrhatóság ír egy megkeresést az adott szolgáltatónak és mellékeli az engedélyt. Innentől számítva további 30 napja van a telefontársaságnak a megkeresést teljesíteni. 


Mindez fontos ügyekben is így történik! A lehallgatott beszélgetéseket ezt követően elemzik még, majd a fontos részeket felhasználják, visszaellenőrzik és jó esetben bizonyítékként használják fel azokat.

 

„De van olyan magánnyomozó, aki vállalja!”


És valóban, VAN! Azonban olyan "magánnyomozótól", aki ilyet vállal, tartsa távol magát!
Vigyázat!!!! AKI ILYEN SZOLGÁLTATÁST VÁLLAL, AZ VAGY SZÉLHÁMOS, VAGY BŰNÖZŐ, ÍGY JÓ ESÉLLYEL ÖN CSALÓDNI FOG!

 

A bemérés 

 

A bemérés nem más, mint a cellázás, vagyis a "háromszögelés". Ez azt jelenti, hogy az adott telefont nem utca-, házszámra pontosan "mérik be", hanem három, háromszög alakzatban elhelyezkedő adótorony közötti területet állapítanak meg. 
Például a háromszög csúcsa lehet az óbudai adótorony, a bal sarka a IX. kerület egyik adótornya, a jobb sarka pedig egy szentendrei adótorony. Ebben a háromszögben található a készülék... Lássuk be, ez nem nevezhető pontos behatárolásnak. 

Ettől sokkalta nagyobb segítséget nyújthat egy gyári iCloud program, mely ingyenesen jár az iPhonehoz. Sokkal többre képes, ugyanis pontosan, utca- és házszámra megmondja, hol található a telefon és a használata LEGÁLIS!

Melyek akkor a megoldási lehetőségek? 

A technika fejlődésével adottak a lehetőségek. Android és iOS operációs rendszert használó mobil készülékeken is elhelyezhető olyan program, amellyel belehallgathatunk gyermekünk beszélgetéseibe, utca-, házszámra ellenőrizhetjük, hol van a készülék, és rendelkezik számos olyan egyéb funkcióval is, mely hasznos lehet.

 

Jelszavak, e-mail, Facebook…

 

"Nekem "CSAK" a Facebookról kitörölt üzeneteket kellene visszaállítani" - hangzik el gyakran a kérés...
"Távolról rá tudnak tenni megfigyelő programot a gépünkre...?"
"Csak a Facebook jelszava kellene..."
"Nem kell követni, elég csak a Skype vagy az e-mail jelszavát megszerezni!"
Nyilván jogosan merülnek fel ez a kérdések, kérések is, mint ahogyan a telefon lehallgatása, bemérése, azonban sajnos nincsen rá mód illetve nem olyan formában van rá mód, mint az a köztudatban elterjedt. 

Valóban hasznos lenne, és lássuk be 21. században élünk, azonban Magyarországon sem ez– ahogyan a telefonlehallgatás sem - engedélyezett és még csak nem is eltűrt kategória. 

E-mail jelszavak távolról való megállapítása, Facebook, Skype, Viber jelszavak megszerzése, törölt Facebook levelezések "visszaolvasása", távolról jelszavak megszerzése... ilyenek sajnos csak a mesében vannak. 
Aki ilyen szolgáltatásra vállalkozik, azzal vigyázzon, mert csalódni fog, ugyanis biztosan becsapják! Sajnos ez mind-mind törvénytelen, illetve túlnyomó részben technikailag is kivitelezhetetlen, ugyanis a hatóságok is csak megkeresés útján tudják megkérni pl. a Skype-ot üzemeltető szolgáltatótól azokat az adatokat, amelyekre szükségük van, és ezek is hosszú hónapokba telnek, ha egyáltalán szóba állnak országunk hatóságaival.

 

Mégis akkor miben tudunk segíteni?

 

Lehetőség van arra, hogy a gyermeke által használt számítógépre vagy telefonra olyan szoftvert telepítsünk, amely alkalmas arra, hogy Ön felügyelni tudja annak használatát. Ezen program alkalmazásával Ön figyelni tudja gyermeke e-mail, Skype, Viber, Facebook felhasználói tevékenységét és egyéb kódot igénylő szolgáltatások használatát! Ehhez Önnek rendelkezésre kell bocsátania a gyermek által használt számítógépet vagy telefont! Csak és kizárólag e feltételek megléte esetében tudunk segíteni és kizárólag 18. életévét be nem töltött gyermek felügyeletének esetében!

 

Miért teszek kivételt a gyermekekkel kapcsolatosan?

 

Egyrészről, mert a mai világban a gyermekek nem tudják felelősségteljesen kezelni a szociális portálokat (pl. Facebook, stb.) és ezzel nagy veszélynek vannak kitéve! Számos olyan ügyben jártam el, ahol csaló vagy aberrált hálózott be gyermekeket a Facebookon, vagy egyéb chat oldalakon keresztül!

Másrészről szülőként tudom, milyen hasznos, ha egy gombnyomással ellenőrizhetem, hol vannak a gyerekek, mit csinálnak, merre járnak.
Szülőként - lehet, hogy erkölcstelen, de nem törvénytelen – hasznos, ha láthatom a gyerekek beszélgetéseit és levelezéseit, mert a mai fiatalok fejlettebbek, de sajnos sokkal életképtelenebbek is. Régen is voltak cukros bácsik, de nem volt ennyi aberrált, és nem voltak kiszolgáltatva a gyerekek ennyi veszélyforrásnak. 
Például: mikor a gyermek utazik a buszon, sajnos nagyon nagy százalékos eséllyel könnyűszerrel kicsavarják a kezéből az iPhone-t. Sok olyan szociális és egyéb tényező dominál ebben az országban sajnos, amit szülőként nem tudunk kontrollálni, illetve befolyásolni. Ha a szülő megveszi az iPhone-t, mert megteheti, vagy, mert a gyermek megérdemli, akkor ne a szülőnek legyen bűntudata amiatt, hogy gyermekének lehetővé tette a Facebook vagy egyéb alkalmazások használatát. A lényeg tehát, hogy mindent lehet, de kontrollálni kell és a kontroll által sok minden megelőzhető, vagy általa a gyermek a helyes irányba terelhető! A baj akkor van, ha nincsen kontroll!

Ezért teszek kivételt a gyermekekkel kapcsolatban, mert nem törvénytelen és szerintem a gyermek egészséges lelki fejlődése érdekében, illetve veszélyhelyzetek megelőzése vagy felszámolása érdekében, bizonyos esetekben be kell "törni" a gyerek intim szférájába.
A kontroll az Ön kezében lesz mindvégig, nem beszélve azokról a megnyugtató funkciókról, melyek egy ilyen szolgáltatással együtt járnak!

 

Egyszóval gyermekeknél megelőzésként, vagy a már kialakult veszélyhelyzet felszámolása okán egészen nyugodtan keressenek ilyen szolgáltatással kapcsolatban. Azonban ezekben az esetekben is "csak" a tabletet, telefont, számítógépet, tudjuk ellátni szoftverekkel; illetve a kialakult veszélyhelyzetben (Facebookos zaklatók, aberráltak) megoldjuk az ügyet!

De hangsúlyozom, mindez szoftverek alkalmazásával történik! Előre láthatja a jövőbeni történéseket a telefonon, úgy, hogy a gyermek nem veszi ezt észre. De a múltba sajnos nem tudunk visszanyúlni, mivel gyermekek esetében sem folyamodunk a telefonszolgáltatótól illegálisan beszerzett adatokhoz! Továbbá eltűnt gyermek(ek) szoftverrel (pl. iCloud) nem rendelkező telefonját sem tudjuk bemérni sajnos.